2010. június 25., péntek

-tudnak lépni a szúnyogok?

felvetődött a fenti kérdés bennem,

ülök a kertben egy széken nézem a kertben legelésző gyerekeim,
egy kis jószág próbálta véremet venni, de valahogy sehogy sem volt jó neki, leszállt, felszállt, leszállt pár centivel arrébb, ott sem volt , és kezdte előröl, vagy a negyedik leszállás után jutott el a megfelelő helyre. Amikor elkezdett volna a kitermelő egysége működésbe lépni, jött számára a katasztrófa, és találkozott az ujj begyemmel.

beírtam a googliba és semmi érdemleges válasz
bár sok mindent megtudtam a vérmes hölgyikékről, mert a hímek Vegák és csak a növények levét szívogatják, lehet hogy a margarétának is viszket a csípés helye, csak nem tud panaszkodni.

-azt is megtudtam, hogy szúnyogék az 1958ig Magyarországon is terjesztették maláriát, és az 1800 években a folyó szabályozások előtt nem volt ritka betegség a mocsaras területeken, csak akkor magyarul váltóláznak hívták

-egy másik oldalon azt elemezték, hogy a maláriát hogyan, és a HIV vírust hogyan nem terjeszti

-meg hogy a nyugati nilus virust már Magyarországon is hordozzák a szúnyogok és hullanak el a vad madarak és a kis emlősök

- töménytelen házi praktika
csípésre szódabikarbóna vízzel masszává és azt rá a csípésre
riasztásra szegfűszeg, dió levél gesztenye levél főzet

nálunk elektromos Uv fényű rovar csapda van nekik, és a legyeknek, molyoknak kirakva, imádják nem győznek belemenni és szikrázva elmúlni,
halott kis testüket sem pazarolom el megy a teknősnek /van egy vörösfülü ékszerteknősünk/ azóta mióta felvillanyozott rovar kaján van, a szárított fehér halat sem nagyon akarja megenni pedig azt nagyon szereti.

kicsit elkalandoztam ha valaki lát egy lépegető szúnyogot írja meg nekem ;)



Saját megfigyelés, tolatni tudnak, már csak aza kérdés elöre is tudnak-e menni

2010. június 20., vasárnap

-Zárva 1,1

kérem azt aki az esőért imádkozott illetve táncolt,
Eddig az nagyon jól csinált mindent, nagyon ügyes volt, és tényleg jött is az eső,

Kérem most már elég!
Hagyja abba!

nem elég, hogy szerencsétlen árvizkárosultakat elmosta a víz, még az égből is kapják?

de még a mi betonunk sem szárad meg, már a festőket is le kellett mondani a hétre, bejátszik az is hogy a tapéta is a hét második felébe jön meg,
nem baj ha hűvös van csak az eső ne essen, és száradjon kössön az a beton, meg a fal is ami a betontól felázott,

tudom nem illik a mi víz gondjainkat az árvizesekkel egy napon említeni, nekünk most ez a gond, még a pincébe álló 20-30cm talajviz

2010. június 15., kedd

-Zárva

Technikai okok miatt a blog működése szünetel,
A felújítási ütemterv szerint, jövő hétnél előbb, nem kerül rendbe semmi, ebből következik időm sem lesz írni.

2010. június 8., kedd

-nehéz olvasmány

Szoba felújításra készülünk, P kiadta az ukázt,

A hét végéig ki kell üríteni a szobát, csak a bútorok maradjanak.

a könyvekkel 3 nagy láda telt meg,
P kivette a részét az irodalomból, és kihordta a garázsba őket.

és most jutott eszembe, hogy akkor én most mit fogok olvasni?
bár az is kérdés mikor olvasnék?

-pucolatlan krumpli, fázós uborkával

Sem gasztró bejegyzés, sem gyerek száj rovat nem akar lenni,

csak annyi történt, beköszöntött az újkrumpli szezon, és az én drága nagylányom petrezselymes krumpli kanalászás közbe, a szememre hányta,
-Anya, nem pucoltad meg a pumplit, mi előtt meg főzted.
az apja próbálta győzködni, nem sikerül, a rozsaszin szélű pumpikat, kituszkolta a tányér szélére.
/Bezzeg az ropogósra sült bögyörő krumplikákat, hajastól is megtudja enni csak győzzem elpakolni


A fázós levű uborka saláta, P. szüleménye, akiből előtört a konyha istene néhány pillanatig, általában csak fogyasztani jár a konyhába,
Na jó! koptatja is a tűzhely gombjait, ő tud csak finom kávét főzni,

a lényeg lényege, uborka salátához joghurtot rakott, tejföl helyett, és ezzel szerinte felfedezte Amerikát, jól behűtve rakta az asztalra, kérdezgette
-Mandit finom az uborka?
-Igen csak fázik a leve.

azóta mindig van itthon joghurt, de nem akarta fitogtatni a tudását a férjecskén

Ja joghurt házilag az alap ötletet tovább fejlesztettem,
én is a 6 dl üvegbe csinálom egy adagnak, egy másik üvegbe forró vizet töltök lezárom, lerakom az oltott tej mellé egy hűtő táskába -mert nem hűtő táska, hanem határoló táska, nem csak a hideget, hanem a meleget is tárolja, jég alkuval és meleg vizes palackkal is működik- ,
a másik nemcsak boci mobilos tejjel (mert itt nem jár olyan, és én lusta vagyok háztól hordani a tejet) akár tartós tejből is (mert abból mindig van itthon vég szükség esetére) remekül működik