2010. május 31., hétfő

-spárga bája

Nemrég írtam arról, hogy egy nagyobb mennyiségű spárgát, fagyasztottam a közelgő télre, persze frissen is ettük,

le kell írnom, mert ilyet utoljára, akkor éltem meg, amikor bátyámat látogattam, aki éppen katona volt, a laktanya ebédlője melletti WC-ből áradó szagra gondolok,

spárgát ebédeltünk levesnek és sütve, másnap reggel Sztellának a pelusa, pont olyan szagokat eregetett, mint az a slozi, ammónia és állott húgy szag,

hihetetlen, ez a kis 1éves 10kilós tündér, és az ebédre elfogyasztott spárga, ugyan azt tudja produkálni mint, több regiment katona a ki nem húzza le a piszoárt

találtam egy jo kis cikket a National Geographic


Mit tesz a spárga a vizelettel?

„Szeretném megtudni, hogy ha az ember spárgát (természetesen a zöldségre gondolok) eszik, miért lesz kellemetlen szagú a vizelete?”

Spárga fogyasztása után sokan tapasztalják, hogy vizeletük szaga megváltozik, és nem éppen kellemes irányba. A szagot leginkább a rothadó káposztáéhoz lehet hasonlítani. A spárgafogyasztás és a bűzös vizelet közötti kapcsolat annyira nyilvánvaló, hogy a XIX. században egy jó nevű angol klubban táblát függesztettek ki az alábbi szöveggel: „Kérjük kedves vendégeinket, hogy a spárgaszezon ideje alatt ne könnyítsenek magukon az állófogasok közelében!”

Kémiai vizsgálatokkal kimutatták, hogy a spárgában található metil-merkaptán nevű kénvegyület az elsődleges felelős az átható szagért. Metil-merkaptán fellelhető még a záptojásban, hagymában, fokhagymában valamint a görények bűzös mirigyváladékában is.

A metil-merkaptán és egyéb kéntartalmú vegyületek enzimatikus bontása során keletkező anyagcseretermékek, így gyaníthatóan az S-metil-tioakrilát, az S-metil-3-(metiltio)tiopropionát valamint a dimetil-szulfid és egyéb kis vegyületek megjelennek a vizeletben, és nehezen feledhető szagot kölcsönöznek neki.

Az enzimatikus reakció és a kiválasztódás gyorsan lejátszódik: sokszor már negyedórával a spárgafogyasztás után érezni a vizelet megváltozott szagát.

Nem minden embernél lép azonban fel ez a reakció. Kimutatták, hogy egyetlen gén működésén múlik az, hogy valakinek spárga hatására szagos lesz-e a vizelete vagy sem. Különböző népcsoportokban eltérő ennek a génnek és az általa kódolt enzimnek a jelenléte; így egy brit lakosok bevonásával végzett vizsgálatban az alanyok mindössze 46 százalékánál jelent meg a szag a vizeletben, míg a franciákat vizsgáló tanulmány 100 százalékos eredményt hozott. Akinek tehát a szervezetében nem működik a spárga kénvegyületeit bontó enzim, annak nem lesz rémes szagú a vizelete spárgaevés után.

Egy másik vizsgálatban kimutatták, hogy genetikailag meghatározott az is, hogy valaki érzi-e egyáltalán ezt a szagot. Itt is egyetlen génre vezethető vissza a jelenség: ha valakinél ez a gén nem működik, még akkor sem fogja érzékelni a kénes bűzt spárgaevés után, ha a kénvegyületeket bontó enzim hibátlanul funkcionál (mások természetesen büdösnek tartják majd a vizeletét).

Fontos, hogy a fent említett két gén és enzim jelenléte illetve hiánya semmilyen hatást nem gyakorol az egészségünkre; akár működnek, akár nem, ugyanolyanok az életkilátásaink.

A vizelet szagosítása ellenére a spárga fogyasztása nagyon is ajánlott: nagy koncentrációban tartalmaz fólsavat, gazdag rostokban, káliumban, tiaminban, A-, C- illetve B6-vitaminban és glutationban, kiváló antioxidáns hatású, kifejezetten egészséges zöldség.

2010. május 27., csütörtök

-lemaradtam

Épp most ment el P utas társa, aki spárga futárt "játszott", hozattam a nagybaniról 10kg-t fagyasztóra, el kell kezdeni készülni a télre, remélem egész évben kitart,

és megvitattuk az éjszaka fogalmát,
-nála azt jelenti hogy megy a nagybanira, majd haza, 2óra alatt alszik 8órányit és meg Pestre dolgozni,
-nálam azt jelenti, sötét van a lányok felváltva köhögnek, Mandi nyugtalan, és álmába beszél, ezt ébren figyelem

az előbb már azt hittem hallucinálok, és mozog a szőnyeg, de nem, a szőnyeg mozog csak vonulnak a hangyák rajta,
de minek és hová?
Valamelyik nap keksz evés után Mandi megjegyezte,
-Anya nem kell takarítani, a hangyák megeszik a morzsát, rendesség lesz.
ilyenkor azon gondolkodom agyonüssem vagy összepusziljam?


már nagyon várom a nátha végét, nem csak azért, hogy pihenni tudjak, hanem a hozadékával vannak problémáim, Sztella újra 2x alszik és nincs meg a déli szabadidőm, amikor együtt delelnek a lányok, nyugodtan tudok vasalni, porszivozni, mosogatni.... ki tudom kapcsolni a gyerek figyelő egységemet, mert alszanak
ennek hiányába, pont egy nappal vagyok elmaradva mindennel, van tiszta ruha de nincs össze hajtva a szekrénybe, log a ruhaszárítón, nincs összeírva a menü a hétvégéig, annyit tudok ma spárgát eszünk,

2010. május 23., vasárnap

-gyógyító vasalás

utálok ágyneműt vasalni, de imádok vasalt ágyneműbe aludni, tegnap ágynemű mosást rendeztem a zsinóron száradtak a záporig, akkor P bementette őket és nyirkos kupacban, várták sorsukat, újra teregetés nem kockáztattam a csalóka idő járás miatta a benti szárítok meg foglaltak voltak, maradt a vasalás
attól gyógyító a vasalás, hogy olyan pára tartalmat tudok a szobába varázsolni,a mennyezetről is csöpög a víz, és a taknyos gyerekeim úgy inhalálnak, észre sem veszik, és szakad a tüdejükröl a trutyi, csak azt kéne valahogy kitalálni, hogy lehetne kamillás v. kámforos gőzt előállítani vasalóból, de a ruháknak maradjon öblitő illata és a vasalóba is csak vizet kelljen tölteni

-Pénztárca kimélö ebédek

a konyhában van egy kockás füzet, abba írom a menüt, és ha nem tudom milegyen az ebéd, előveszem,, és átnézem, hogy mit ettünk rég, vagy férj kezébe nyomom keressen foga alávalot 3-mat és abból azt főzöm, amihez minden van itthon

ugy lehet pénztárca kimélö, hogy ha egy hétre elöre, összeirom a lehetséges ebédet, és a hozzávalokat bevásárol listává, és egyszerre megveszek mindent, minél kevesebbszer megyek boltba annál kevesebb "felesleges , nem létfontosságu dolgot veszek" és kevesebbszer kell felcuccolni a kölkiket,

egy hátránya van a bevásárló listás vásárlásnak,
- ha a lista eltűnik a második boltban
-nemirom fel a hiányzót /pl nincs otthon só csak a kis asztali szóróba

2010. május 20., csütörtök

-sorry

minap egy forumista druszám, megjegyezte, hogy ö is csak úgy írja a blogját mint én, ...hakedvevan

megjegyezném, kedvem még csak lenne is, még ha a semmiről is írnák, de az idő,
avval vannak bajok, azt hiszem beleestem egy nagyobb, tér idő csapdába, és ha nem lenne elég gyermeknevelési, és háztartási munkám, még ki is találok magamnak, időrablókat,

kezdem ott még csak csütörtök, és a héten csak egyszer főztem, normális kaját,
hétfőn koi ponty ivadékokat sétáltattam, a megyén belül, Böbe megetetett bennünket
kedden rendes, nyugodt nap volt, háztartásvezetéssel főzött ebéddel
szerdán Kméten töltöttük a délelőttét, ( P anyukája csinált nekünk kaját mire hazaértünk)
ma hajnalban, több mint egy orácskát töltöttem, egy szál háló ingben, a gyerekszobába ölembe Sztellussal, amikor meguntam akkor a saját ágyamban fojtattam a baba ringatásst, aztán szinte egész nap ezt csináltam, tea és bundás kenyér lett az ebéd, ezt zokszó nélkül, mind a kettő lyány megette

és mivel lopom a saját időmet,
megint olvasok, egy Poirot könyvet /az előzőt majd összefoglalom legközelebb/,
ha jó idő van, őrködöm a homokozó mellett, és a lányok stafírungját készítem, azsúrozott zsebkendőket,
és jár az agyam, szövögetem terveim

2010. május 14., péntek

-képet kaptam


egy fórumtársamat meg ihlettük
a forrása

2010. május 3., hétfő

-szélcsengő

nagyon szeretem azokat a dolgokat, amik kis ráfordítással sokat dobnak a közérzetemen, meg amik régiek és emléket hordoznak, és vétek kidobni

honnan honnan nem, van néhány alpakka kanalam és villám, az étkezéshez biztos nem fogom használni, nemszeretem az izét (mindha egy ötforintost szopogatnál) de olyan szép hangja van mint mikor az óra üt


valamit csak kezdenem kellett vele, ne a spájzba porosodjanak
ha valaki csinál hasonlót, vegyesen legyen villa és kanál, a villának szép magas, a kanálnak mély a nyélnek közepes a hangszíne, nem kell nagyon szeles helyre kerülnie, a kanalakat kényen mozdítja a szél ,
tavaly egy használt cd lemez volt a tartója, de a jégeső széttörte, ez a műanyag edény tető nem olyan szép de stabil

2010. május 2., vasárnap

-bőrgyogyász

a múld héten ellátogattuk bőr gyógyászhoz, megnézetni a pöttyeinken még a strand szezon és a Grace klinika okozta beteg hullám előtt,
kicsit fura volt, hogy a doktor nő az leletek megnézése után is, sértve érezte magát, hogy piti kis anyajegy nézegetéssel zavarom, az meg hogy a lány pöttyeit is megnézettem majdnem verte a biztosítékot,
kívánom neki hogy a pályafutása alatt minnéltöbb szagos lábú ásokával tarkított körmű páciensel hozza össze a sors, ott legalább lesz kihívás

-a hangya és a szappan

este a költség takarékossá jegyében, a lányok fürdése után nem engedtem le a fürdő vizet, fel engedtem forró vízzel és fürdő sóval, és Agatha Christie egyik Poirot könyvével a kezembe, beraktam magam egy áztató programra.
egyszer csak észre vettem, hogy a kádba ázik egy kis törött szappan darab, sikerült olyan ügyesen megfogni, és kivenni a vízből ,a könyvnek csak néhány oldala lett vizes, kipakoltam a kád szélére majd olvastam tovább
egyszer a látó mezőm sarkába, belemászott egy kis hangya, és kóstolni kezdte az ázott szappant
nemigazán érdekelt és olvastam tovább, addig amíg nagy mozgolódásba nem kezdett a kis jószág, akkora brake dance show alakított, a csillag születik, és az x faktor is térden kúszva könyörögne, egy negyed ekkora mutatványért, azután megmosdott kicsit, hanyatt feküdt és a hatból egyetlen kicsi lábát a mennyezet felé nyújtotta, a többit magára hajtogatta, kitáncolta magát és megtért az égi hangyabolyba, már ha van olyan, vagy ujjá született japán táncoló egérként.


szappan miért is használunk szappant, egyszerű ez vált be, Mandinak olyan száraz a bőre, végigpróbáltunk mindent, akármivel is mostuk a gyógyszertári fürdető is csak vicc és macera, tusfürdők hadát is végig próbáltuk de hiába fürdés után nem győztem testápolózni, P egyszer csak elkezdte szappannal fürdetni, azóta nem használunk testápolót,

a fürdőkád pucaválásnál is, vissza kellet nyúlnom a régi bevált tisztító szerekhez, a gyógyszertári fürdetőt sem egyszerű lerobbantani a kád szeléről, de a kemény vízben kicsapódó szappan "csapadék" és a vízkő, nem jön ám le akármilyen modern spriccelős befújom és letörlöm vackokkal, van elég itthon amit kipróbáltam és a vízkő ugyan úgy, ott röhögött a kád és a csempe szélén,
ez már a súroló por és a sika kefe, és az izomerőtől hármastól lesz újra fehér és tiszta