2009. május 27., szerda

Van az úgy hogy mindkét lábára sántít az ember.

















A hétvége nagy nyugalomba és punyadásba telt csináltam Sz.-nek környezetbarát újra felhasznált energiatakarékos fejlesztő játékot,
az alap valamilyen színes reklám ujság esetembe virág rendelős, abból hajtogattam origami pillangókat és két kép szögére kötözött cérnára aggattam a huzat mozgatja, gyermek kerek szemekkel néz és pislog

nagy általánosságban Mandi növeszti a fogát ezért az éjszakáink botrányosak a nappalok hisztérikusak ettöl mindenki idegesebb a kelleténél

a hétvégi nyugalom után a hétfő nagy kihívása tanácsadás mérlegeléssel, szopi után félórával útnak is indultunk sokadik öltözködés után, alig értem a központba cirka másfél Km már mind két bokám Nagyon fáj mert a szép új cipő ledarálta róla a bőrt még tartottam magam és a védőnő után az első utam a kínaiba vezetett, egyébként Sztella 4900g 40dkg-t szedett fel
vettem egy csilli-vili pacskert hogy legyen mibe haza mennem forró betonon nem szívesen gyalogoltam volna, úgy hogy közbe mindkét lábamra sántítok
hazafelé vettem még virágos pamutvásznat varrni akarok a lányoknak kendőt, már csak a szabásmintát kell elővadásznom
és beugrottam egy kis cipő boltba Mandinak szerettem volna szandált keresni de pont abból a méretből, de vettem neki vietnami papucsszandált fel próbáltattam vele és nagyon szépen megy benne nem látszik hogy zavarná a lábujjánál de itthon inkább csak játszik vele és nem marad rajta pár percnél tovább, és ott is találtam magamnak papucsot amit nem tudtam otthagyni , így 3pár papuccsal értünk haza annyi mentségem van hogy össz. 3500 be belefér

én nem tudom hogy kéne intézni ezeket a mérlegeléseket és bevásárlásokat hogy beleférjenek a két etetés közé és ne keljen vinnyogó babakocsival hazaérkeznem normál esetbe kibírja 3,5órát is de amikor valami dolgom van 2,5óra után éhen akar halni

2009. május 22., péntek

-

az utóbbi pár nap kicsit sűrűre sikerült
a keddi vihar csinire sikerült még jo hogy nincs veteményeskertünk mert nem maradt volna semmi belőle, P. anyukájának a fóliáját is beszakította itthon az egyik redőnyön lett 2 törés amit a jég hozott össze, a fügefámból pedig két kis pálca maradt a múlt héten mertem kirakni előtte attól féltem a fagyosszentek viszik el és nem.

szerda vérvétellel kezdődött vagyis negyed 8körül hívom a labort hogy meddig veszik le a vért, fél10 ez ugye azért fontos mert cukorra kellet mennem éhgyomri és kaja után egyórás, közbe még valahol szoptatni is kellene és M.t is szórakoztatni, P. elvitt mindhármunkat az Eü.
házig és onnantól kezdődött a móka épp belépünk a laborba hogy taj-t ellenőrizzenek
-anya pisilni kell.
babakocsi laborba M. hon alá futás, vissza labor előtte kb. tízen várnak csapolásra taj ell. után a lányok előre vesznek mert tudják hogy az idö most számít
labor előtt szúrós tekintetek fogadnak beszóltam az egyik ismerősnek -ne irigykedj egy óra múlva is jövök, ö csak vigyorgott a többiek meg szerintem átkoztak
a védőnők beugrójába megszoptattam a Sz.t és elmajszoltam a szendvicsemet és pont-pont veszőcskéztem M.el mindezt egyszerre az univerzális anya,
az éppen bent lévő védőnő megkérdezte hogy mire várok két rövid mondatban felvázoltam, nem irigyelt
büfiztetés kaptam egy hátközépig érőt, nembaj letörlöm, sétálunk M. nem bír sokáig egy helyben közelbe ott a zöldséges majd ott húzom az időt közbe még az egyik platánfát is megkellet locsolni szerintem M. direkt élvezi a természet lágy ölén és csak a fübe pisilni, még jo hogy a főúton nincs csalán.
Sz édesdeden aluszkál a kocsiba hát gondolom kint hagyom a bolt előtt bevásárlás után nézem az egész gyerek csupa csoré beteljesedett az átok aza szerencse hogy nincs hideg
vissza labor elégidőt tötyörögtünk

remélem most szúrtak utoljára ebben az évben szinte hetente kéthetente vettek vért valamien okkal vagy a rutin terhes vagy a cukor miatt lassan egy masszív heroinistának nincs annyi heg a vénáján mint nekem, a kedvencem az volt amikor a szülőszobán a magzatvíz vizsgálat után lesegített a tanuló szülésznő az ágyról csak épp a branürről feledkezett meg és rámarkolt ahogy rájött mit csinált nagyon szabadkozott én meg szitkozottam az ügyeletes orvos is visszafordult ü-mm elkalandoztam szülőszobai élményeket nem terveztem írni oda mostanában nem készülök

ott tartottam hogy vérvétel után hazafelé jövet vettünk lángost ebédre, itthon szomszédok nézés utánna lángos és delelés, ami nekem is sikerült kemény 20perc de olyan jo volt

du. KRESZ vagyis műszaki és IGEN IGEN kezdek megvilágosodni a szerdai és a csütörtöki órák után értem azokat a dolgokat amiket eddig a fülem mellett szálltak el féktárcsa, gyújtógyertya, centírózás, motorolaj, katalizátor
estére visszazökkentem pelus, szoptatás, mellszívó, cumi, éjszakai kelés de nem Sz. baba miatt
ááá M. nem talál vissza a bigyótól az ágyáig grrrr...

péntek ma

a délelőtt folyamán megjártam családostól Kémtet P. és M. külön utakon járt míg én Sz. el a cukorgondozóba és a nődokinál jártam,
áldom a sorsot hogy nem nyáron voltam nagyidös terhes ahogy elnéztem az "édes" kismamákat a cukorgondozóba télen se volt jo de nyáron nincs hova levetkőzni, és ahogy folyt a szemük a Baby látványától néhány kinézte a kezemből és a saját kezük a pocakra csúszott megbeszélték magukkal hogy az övék is ilyen szép lesz
félora várakozás után, simán bekéredzkedem a rendelőbe szoptatni mert nem volt kedvem 50 ember elött
negyedóra után megérkezett a főorvos asszony, megnyugtatott hogy a koleszterinem is terhességi mizéria akkor kezdjek csak aggódni ha 3 hónap múlva is magas
a viz meg az alacsony összfehérje miatt van azzal viszont nem sokat lehet kezdeni sószegény diéta és sok folyadék gyümölcsnap akár csak terhesen
kérdezte nem vagyok e depressziós mondtam hogy igény volna rá csak két gyerek mellett még az önsajnálatra sincs időm .
nőgyógyász is hasonló véleményen volt a vérlelettel
az asszisztense nagyon vigyorgott ahogy meglátta a babyhordozót, náluk ritkán fordulnak meg kicsi babák, a doki is szemezett vele fura volt mintha nem is látna hetente többször újszülöttet első kézből, itt most kibujt a tekintetéből az ember/jó Sztella már kinőtte az újszülött formáját és ruha is volt rajta/
a vizsgálat nem hagyott mély nyomot bennem, megbeszéltük hogy ha beáll rendszeresen a ciklusom akkor felkeresem a spirál miatt

a nap további része nem érdemes arra hogy betűt fecséreljek rá

2009. május 19., kedd

-

Tegnapi napom ritka szarul indult addig nem volt semmi gond hogy fél négy van és a kicsi éhes, és hogy a nagyobb közbe el csattog pisilni hisz volt már ilyen Sztellus is jol teli pakolta a pelust csöndbe kicseréltem leraktam ficergett egy kicsit osonok ki a szobából
-Anya hovamész?
-Anya megy aludni.
-Nemm.:( hüpp hüpp
bekenem az ínét gondolom az a bibi, egy idő után óvatosan mennék a saját ágyamba kezdődik élőről anyi módosítással hogy wcre megyek elis enged csak elfelejtek visszamenni épp elaludnák a helyemen mikor hallom hogy kivágódik a gyerekszoba ajtó ugy csinálok mint aki alszik de nem érdekli veri a hátam átmentünk a szobájába és kb. fél hatig próbáltam altatni de nem sok sikerrel,
-Mandi apája kell!
-Menjél
és ment én bevackoltam magam a helyére és próbáltam aludni de nem megy az olyan könnyen, halhattam morcos apa és éber lánya beszélgetését fél hétig le is kötötte a figyelmét de akkor kellet indulnia dolgozni, valószínű hunyhattam valamennyit mert a kávéfözö hangjára nem emlékszem.
a délelőtt többi része boltba menős ebédfözös rutin anyi extrával hogy megprobáltam ismerősökhöz benézni de a volt kórházi szobatárs családostól pesten, barátné épp fogdokihoz indult, dühömbe beugrottam a kozmonőhöz hogy mikor tudjuk Sztellu füliét lyukasztani mert nem kis szervezés valakit szerezni lefogni a kicsit, Mandinál ott volt P. de nemigazán bírta és a második liknál inkább a szabad levegőt választotta.

du. átmentünk P. családjához hogy ott felejtsem a lányokat amíg KRESZ-re megyek Mandi átment Pitbullba és védi a kishugát a kissogornőm a felvette a kicsit ö meg rátámadt
-Nemszabad letennikell !!!
és rángatta a pólóját, ügyesen sikerült meg lógni ,
tamfolyamról volt három fiatalkorú aki kismotorra tanul, mint három árva veréb kitört belőlem az anya ösztön de elnyomtam magamba,
olyan fura hogy gondolkodó lénynek érzem magam és rájöttem még tudok kézzel irni, itthon akkor van a kezembe toll vagy ceruza amikor pontpont veszöcskézem Mandival.

Hazafelé jövet hazaszóltam mizu, hát nemsokat értettem P. beszédéből úgy sirt a cseppem,mire hazaértem siricsönd és bealudt, fél 5től 8ig 20-30mili teát és 30mili tejet siketült belediktálni de nem teszik neki az üveg, lehet elöbb kell hazajárnom hogy rendesen tudjon enni most álmába etettem de jol kiürítette a mellem szóval éhesvolt.

2009. május 17., vasárnap

Holvolt holnem az eszem ujra belekezdtem

Valamikor régen írtam én bolgot de ez egy új történet azt hogy mikor és mennyit fogok írni az rejtély még számomra is de max. nagy szünetekkel lesz valami nyökögés és gépelés gyakorlás;)

nem úgy írok semmit hogy jaj de a gyerekekről akarnák irni hanem magamrol nagyon önző vagyok de mivel mind a kettö az én véremböl született igy természetesen mindenbe belekeverik magukat ami énvagyok és P.is ide szövi magát mivel én vagyok a "fele sége" szerintem ez az egyik legszebb magyar szó szerintem neincs olyan nyelv amiven ennél szebben hivnál az életre szolo tásat mint az hogy az egyik felem


idö ez az amiből kevés van két 3év alatti gyerek mellett Mandula a 2ésfelet tőlti a nyáron Sztella az 1hot a mult héten
most is csak azét ülök itt mert P. elvitte Mandut a játszóra hogy kicsit szocializálódjanak a többi gyerekekkel, elméletileg arrol szol a történet hogy sok kis gyerek együtt játszik, de itt nem, itt egymás mellett játszanak, és az én drága első születtem agyonszeret ölel és imád minden gyereket fajra nemre valo tekintet nélkül és ezt nem minden gyerek viseli el és félnek menekülnek elölle a P pedig a többi szülövel együtt mosojog hogy hát nem édesek