2010. május 2., vasárnap

-a hangya és a szappan

este a költség takarékossá jegyében, a lányok fürdése után nem engedtem le a fürdő vizet, fel engedtem forró vízzel és fürdő sóval, és Agatha Christie egyik Poirot könyvével a kezembe, beraktam magam egy áztató programra.
egyszer csak észre vettem, hogy a kádba ázik egy kis törött szappan darab, sikerült olyan ügyesen megfogni, és kivenni a vízből ,a könyvnek csak néhány oldala lett vizes, kipakoltam a kád szélére majd olvastam tovább
egyszer a látó mezőm sarkába, belemászott egy kis hangya, és kóstolni kezdte az ázott szappant
nemigazán érdekelt és olvastam tovább, addig amíg nagy mozgolódásba nem kezdett a kis jószág, akkora brake dance show alakított, a csillag születik, és az x faktor is térden kúszva könyörögne, egy negyed ekkora mutatványért, azután megmosdott kicsit, hanyatt feküdt és a hatból egyetlen kicsi lábát a mennyezet felé nyújtotta, a többit magára hajtogatta, kitáncolta magát és megtért az égi hangyabolyba, már ha van olyan, vagy ujjá született japán táncoló egérként.


szappan miért is használunk szappant, egyszerű ez vált be, Mandinak olyan száraz a bőre, végigpróbáltunk mindent, akármivel is mostuk a gyógyszertári fürdető is csak vicc és macera, tusfürdők hadát is végig próbáltuk de hiába fürdés után nem győztem testápolózni, P egyszer csak elkezdte szappannal fürdetni, azóta nem használunk testápolót,

a fürdőkád pucaválásnál is, vissza kellet nyúlnom a régi bevált tisztító szerekhez, a gyógyszertári fürdetőt sem egyszerű lerobbantani a kád szeléről, de a kemény vízben kicsapódó szappan "csapadék" és a vízkő, nem jön ám le akármilyen modern spriccelős befújom és letörlöm vackokkal, van elég itthon amit kipróbáltam és a vízkő ugyan úgy, ott röhögött a kád és a csempe szélén,
ez már a súroló por és a sika kefe, és az izomerőtől hármastól lesz újra fehér és tiszta

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése